A résztvevő művészek

Ádám

Ádám Anna (1983, Budapest)

Képzőművész, stylist és makeup artist.
2016-ban Franciaországban (ENSAPC) diplomázott intermédia szakon. Munkáit a legtágabb értelemben vett intermedialitás jellemzi, úgymond “crossart” szellemiségben alkot: színházat kurál és kiállítást rendez. Guy de Cointet, Mike Kelley és Simone Forti nyomában a kiállítóteret egyfajta képzőművészeti színházként működtetve értelmezi: installációi díszletként, rendhagyó posztamensei pedig színpadként is operálnak performanszai alatt. Művészi praxisának kutatási területe a legelemibb emberi szellemi-, lelki- és testi kapcsolati és kapcsolódási formák kialakulásaira és átalakulásaira fókuszál kortárs társadalmi jelenségek fényében (közösségi média, ismerkedős appok, aktuálpolitika, trendek…). Allegorikus jelentésekkel bíró üvegházaiban és kertjeiben, melyeket fotóz is és épít, in-situ oltárokat állít a barátságnak, a queer szerelemnek, az erotikának. Kerámiáiban, objektjeiben rejtjelezve, virágnyelven vannak elültetve két ember közötti viszonyulási minőségek széles spektrumának dilemmái, titkai, párbajai és fájdalmai.
Ádám Anna 2014-ben megalapította a Gray Box művészkollektívát, melynek a mai napig művészeti vezetője. 2015. óta jelmeztervezőként, 2017. óta pedig makeup artistként is dolgozik kortárs képzőművészeti és színházi projektekben. Saját ruhakollekciókat tervez, melyeket installációk és performanszok formájában mutat be galériákban, múzeumokban és színházakban egyaránt.

A Küszöbben az tetszik a legjobban, hogy egyszerre nem egy, hanem több pályakezdő művésznek ad bemutatkozási lehetőséget. Úgy érzem egy olyan csoportos kiállításról van szó, ahol ugyan minden művész más helyszínen állít ki, de valahol mégsem szétaprózódva, hanem együtt, közösen csinálunk kiállítást egy összefésült, koherens koncepció mentén.

 

27858226_564039490643499_3792004119579955391_n

Balogh Viktória (1992, Dunkaszekcső)

“Kaposvárott végeztem 2017-ben Fotográfia BA szakon, aztán folytattam is a tanulmányaimat az akkor induló MA képzésen. Mindeközben felvételt nyertem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületbe. Elsősorban konceptuális fotográfiával foglalkozom. A tudás különféle vizuális ábrázolásának lehetőségei érdekelnek, amiket olyan szimbólumokon keresztül vizsgálok mint például a letörölt iskolai táblák, üres színházi színpadok, gimnáziumi füzetek vagy szín szerint rendezett könyvek…

A Küszöb Fesztiválon bemutatásra kerülő, legújabb munkám a Kert, ami számomra a gyakorlati és elméleti tudás teljes összefűződését mutatja meg egy zsigeri, természetes megközelítésből. Külön öröm számomra – köszönhetően a Küszöb Fesztiválnak is –, hogy az ISBN galériában nyílik majd a kiállításom, mivel a projekt középpontjában egy photobook fog állni. A kiállítást Szilágyi Róza Tekla kurálja, van is mit, hiszen hatalmas anyagról van szó. No, de majd meglátjátok! ; )”

 

Hajdu

Hajdu Zsófi (1989)

“Három éve diplomáztam a Képzőn, festő szakon. Diploma után Utrechtbe mentem mesterszakon látványtervezést tanulni. Haza költözésem óta műtermet bérlek Budapesten és visszatértem a festéshez. Most májusban lesz az első önálló kiállításom a Küszöbnek köszönhetően. Fiatal művészként, aki ráadásul a diploma utáni időszakot nem Magyarországon töltötte, nem könnyű a kiállítóhelyeket felkutatni és egy kiállítást megszervezni. Pedig konkrét térben és időpontban gondolkodva teljesen más festeni, mint amikor az ilyen jellegű perspektíva hiányzik. Ezért jelent hatalmas segítséget a Küszöb fesztivál. Arról nem is beszélve, hogy egy időben láthatom kilenc, velem közel egyidős művész kiállítását.”

 

Bánkúti

Bánkúti Gergő (1991, Salgótarján)

“2014-ben végeztem Egerben, képi ábrázolás szakon. Azóta is tanulok – a Képzőművészeti Egyetemen járom a negyedik évem, festő szakon.
A festészet mellett mindvégig érdekeltek más médiumok, így gyakran installációban, videóban, vagy grafikában fejeztem ki mindazt, amit festékkel nem tudtam. A figurális festészeten túl a konceptuális gondolkodás, illetve a szöveg-alapú művészet is foglalkoztat. Eddigi munkáimban nagy hangsúlyt kaptak a családi emlékek a falusi élet, és a népművészet is. Azt gondolom, az emlékeink és a rájuk épülő szokásaink, hagyományaink nem csak megőrzésre valók. Általuk belső működésünket, önmagunkat is könnyebb megérteni.

Azt hiszem a Küszöb egy nagyon jó ötlet volt, és kíváncsian várom a többi kiállítást is. Személy szerint pedig igazán örülök, hogy a Labor Galériában állíthatok majd ki. Kedves hely ez (főleg a Képzős barátok kiállításai miatt) és mindemellett király kiállítótér.
A Küszöb Fesztiválon legfrissebb munkáimat és néhány régebbi darabot fogok bemutatni. A kiállítás a nagymamámhoz, valamint a mindennapi munkához és vallásossághoz kapcsolódik majd.”

„A tavaszt sokkal jobban szeretem, ilyenkor a mamával veteményezünk.”

 

27972778_567355610311887_3571153099590217313_n

Horváth Krisztina (1978)

“Örülök, hogy már meg tudom fogalmazni, hogy miért fotózom. Szeretem ezt az állapotot, fotózás közben elfogadom magam, és ezt a teljességet még nem éreztem eddig. Izgat, hogy ez a vizuális keresés, milyen hatással lehet a gondolatokra. Hálás vagyok, hogy rátalálhattam erre a nyelvre, amelyen úgy érzem, a legtisztábban tudok kommunikálni önmagam és a világ számára. Segít elhelyezkedni, kapcsolódni, megállni és továbbmenni. Munkáim fókusza a fotók újrahasznosításának gondolata. A Szellemkép Szabadiskolában végeztem. Tanáraimtól egy olyan szenvedély szikráját kaptam, ami a mai napig izgalomban tart.

Nagyon hálás vagyok a Küszöb létrehozóinak, hogy negyvenes szabadiskolás pályakezdőként is kapcsolódhatom a Fesztiválhoz. Mindig csodáltam az ilyen emberek kovász képességét, akik csoportokra tekintve, több szereplőt összekapcsolva hoznak le cselekvésük fókuszába egy gondolatot. Nagyon izgalmas közösségi válaszkeresésnek ígérkezik, ami már a pályázat megírásával is ajtókat nyitogatott.”

 

Felsmann

Felsmann István (1984, Budapest)

“2014-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A művészetekhez való viszonyom vegyes érzésekkel teli, azonban még mindig az egyik legjobb pályaválasztásnak látszik.
Az időnkénti kiábrándulás okozta megújulás vágya miatt sok minden foglalkoztat.
Kedvelem a kísérletezést, a szokatlan és sajátos logikájú megoldásokat, más művészek alkotói attitűdjének vizsgálatát. Részben ezért is pályáztam a Küszöb Fesztiválra egy olyan kiállítás koncepciójával, ahol fiatal egyetemista, saját és a nálam 10 évvel idősebb generáció művészeivel fogok együttműködni.
Hogy mettől – meddig tekinthető valaki pályakezdő művésznek számomra talányos kérdés, mivel úgy tűnik a pályaív nem feltétlenül függ az elért eredményektől, s a szakmai sikernek nincsenek karriert előre mozdító vonzatai. Függetlenül attól, hogy mit érünk el lényegében maradunk ott, ahol kezdtük.
Ebben talán az a jó, hogy itthon mindig pályakezdő művészek maradhatunk, elkerülhetjük a dogmák kialakulását és megőrizhetjük érzékelésünk szenzitív képességét.

A Küszöb Fesztiválban a szakmai diverzitást tartom a legjobbnak. A különböző intézmények és a pályázó művészek egyaránt értékes kapcsolatokhoz juthatnak és ha egy pályázat az első körben nem is ér célba a későbbiekben akár egy közös együttműködés alapjául is szolgálhat.”

 

Kocsi

Kocsi Olga Piroska (1987)

“Média design szakon végeztem (2013, MOME), leginkább installációkkal, videó, fotó alapú dolgokban mozgok. Most a küszöbfesztiválon lehetőségem nyílik Budapesten bemutatni a tavaly Pécsen debütált projektet a VR LADA interaktív installációt. A nézők anyukám 1200s Zsiguliját vezethetik VR szemüveggel a nyúldimenzióban.

A küszöb fesztivál egy szuper kezdeményezés fiatal művészeknek, kis pezsgést hoz majd a tavaszba. Remélem majd egész sorozat indul belőle és jövőre is találkozunk vele.”

 

Jakab

Jakab Zsófia (1994, Budapest)

“2017-ben végeztem MA-t a skóciai Duncan of Jordanstone College of Art and Designban, előtte ELTE-n tanultam anglisztikát és mellette a Corvin Rajziskolába jártam.Munkáim alapvetően interdiszciplinárisak, filozófiai és irodalmi kutatásokon alapulnak; jelenleg folklór, mitológia és Szürrealizmus inspirál. A munkám elmékedés az anyagi létezésről, metamorfózis, bábok, terek vizsgálatával. Különböző technikák segítségével igyekszem a “se nem itt, se nem ott” állapotot megjeleníteni.

A Küszöb feszitál egy remek kezdeményezés ami támogat és teret ad kezdő művészek számára amire nagyon is szükség van. Nagyon örülök hogy a Küszöbnek köszönhetően részt vehetek a kiállításon és bemutathatom a munkáimat Budapesten is.”

 

Double Chin

Double Chin Corp.

Alkotók: Csató Csenge, Déri Ákos, Horváth R. Gideon, Janoch Lívia, Juhász Katinka, Mile Szandra, M. Kállai Kata, Pálhegyi Flóra, Szepesi Dániel, Szigeti Árpád

“A Double Chin Corp. egy projektalapú kollaborációkra épülő személy, kiadó. Azzal kísérletezik, hogy egy-egy adott koncepció megvalósításához más és más alkotókat invitál maga mellé, művészeket és „nem művészeket” egyaránt.
Ilyen korábbi projektje a Depi fanzine, illetve az annak kapcsán megvalósult „This Side Down” című installáció (Supermarket Gallery).

A Küszöb fesztiválon megvalósuló Open Office kiállítást is kifejezetten erre az alkalomra összehívott kollektíva hozza létre. Az open office rendszerben az alkalmazottak egylégterű irodákban dolgoznak egyéni feladataikon. Mindannyian próbálunk úgy lavírozni, hogy ne érezzük feleslegesnek a napi nyolc óra irodában töltött időt. A konstrukciónak ugyan vannak érthető előnyei, azonban leginkább az „open” szó ellentétjére reflektál: másokkal összezárva dolgozol, és bárki láthatja, amit épp csinálsz. Ennek ellenére mindenki az „internetbe menekül” két „mentés” között, illetve más szabadidős „maszek” tevékenységet végez, például ez a bemutatkozó néhány sor is így íródott.

Köszönjük a lehetőséget a Küszöb Fesztiválnak, hogy ötletünk formát ölthet a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában és létrehozhatjuk a számunkra ideális open office-t, ahol az alkotók nincsenek egy légtérben, kiállítótérben, mindössze a munkahelyi prokrasztináció köt majd össze minket a helyszínnel.”

 

Tóth

Tóth Balázs Máté (1990, Budapest)

“2015-ben végeztem a Képzőn, szobrász szakon. Diploma után FKSE-tag lettem illetve immáron három ízben Derkós is.

Munkáim esetében általában társadalmi problémákat boncolgatok, illetve diplomamunkám óta az emlékezetpolitika kivetnivalói foglalkoztatnak a hazai emlékmű szcénából..Szeretem, ha elsőre semmi kapcsolatot nem érzek a korábbi munkáim és az újak közt. Ennél jobban csak azt szeretem,amikor rájövök, hogy mégiscsak kapcsolódnak. A Küszöbön megvalósuló kiállítás is hasonló: a tervek közt folyamatosan fedezem fel a kapcsolatot a korábbi munkákkal, de mégis teljesen frissen közelítem meg a témákat. Mascot-land pár lakója már debütált, most megnyitom határait, hogy még több polgárral ismerkedhessen meg a közönség.

Pályakezdőként kiállításokon részt venni szuper, egyéni kiállítást rendezni hiperszuper lehetőség, főleg ha az ember nem váltotta meg a jegyét még a kereskedelmi galériák vonatára. Pusztán az ösztönző ereje is az eseménynek, mely segít a pályán maradni, hisz diploma után sokaknál dilemma a hogyan tovább. A Küszöb egy nagyszerű kezdeményezés, melyhez csak gratulálni tudok és bízom benne, hogy nem egyszeri alkalom, melyhez később még több intézmény is csatlakozni szeretne.
Hajrá Küszöb!!!”

 

lazardori

Lázár Dóri (1989, Budapest)

“Jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem harmadéves fotográfia szakos hallgatója vagyok, ezelőtt egyéb dolgokat hallgattam túlnyomórészt ELTE-n.

Alkotói hozzáállásomat tekintve törekszem számos témakör vizsgálatára, legyen az nemzeti identitásfejlődés, esztétika szerepe a művészetben, aktuális társadalmi-gazdasági berendezkedés és annak következményei, vagy az éppen használt médium maga. Meglátjuk, egy emberöltő alatt mire jut idő. Szívemnek kedves a tudományos hozzáállás, az elméleti megközelítések tanulmányozása, az egység- és rendszerszemlélet. (Később remélem találok rám jellemző mintázatokat munkásságomat illetően, amelyeket majd felhasználhatok későbbi bemutatkozók írása során, mert nem igazán könnyű bemutatkozót írni ám.)

 Mindenesetre nagyon örülök és egyúttal köszönöm, hogy az FKSE egyik takaros műtermében elkészíthetem első pop-up közért (műtárgy)webshop-installációmat, ahol végre nem csak művészként, hanem eladóként is kipróbálhatom magam, illetve a tér és az ahhoz kapcsolódó szerepek különböző és változó funkcióit vizsgálhatják meg velem együtt, akiket érdekelnek az ilyesfajta dolgok.

A Küszöb Fesztivál pedig igazán szuper, klassz, hogy történik valami!”

 

 

Leitner Levente

Leitner Levente és Sallai Dániel (1990, 1985)

“Az Epreskertben szocializálódtunk, szobrászok vagyunk. Le is diplomáztunk. Kipukkadt a buborék, és azt sem tudtuk, hogy mi van. A pénzkereséssel töltött nyűglődés szülte Uretánia tematikus alapját. Egy új dimenziót, ahol létjogosultságot kapott minden ambivalencia, ami körülölel minket. Senki sem használ pillanatragasztót szemcsepp helyett, és senki sem szarik műanyagot. De a társadalmi, kulturális tendencia efelé halad. Őrült, plasztik hedonizmus uralkodik az univerzumban. Rajtunk is. Árny pop ütközik az absztrakt biohorroral. Így születik az Urtár Nexus. A Műtőben kaptunk lehetőséget a megnyilatkozásra és “szét fogjuk kiállítani az agyunkat”.

Köszönet Küszöb Fesztiválnak és a Műtőnek, az uretániaiak nevében is. Kövessetek instán, hogy ne menjen el az embertelen kedvünk.”

 

Reklámok